Ellentétes értékekből élni

Minden cselekedet felhív egy ellencselekedetet. Mindegy, hogy ez a cselekedet jó vagy rossz szándékkal megy-e végbe: az ellencselekedet elvében szemben áll a cselekedettel. Ami egyszer létrejön, az el is múlik. A természet ezen hatásmechanizmusának köszönhetően folyton folyvást új szempontok bukkannak fel az ember számára. A történelem ismétli önmagát, a végcélt soha nem érik el.

 

Az ember tudata egy hosszú tapasztalati úton, a jó és rossz szélsőségei között formálódott ki. A halandó tudat a fény és sötétség, a jó és rossz, a meleg és hideg, a félelem és rettenthetetlenség, a bosszúság és öröm megtapasztalásának eredménye.
Az ember tehát ellentétekben gondolkodik, és ezért érzékeli a világ jelenségeit is ellentmondásosaknak. Gondolkodása során szembe állítja a fényt a sötétséggel, a meleget a hideggel, a jót pedig a rosszal.
Ám mielőtt az ember kibukott az eredeti élettérből, tudata abban a helyzetben volt, hogy a jelenségeket és a folyamatokat egységükben látta. Érzékelni tudta, hogy minden kölcsönös összefüggésben van. Az eredeti világban nem lehetett ellentétekről vagy az ellentétek összevisszaságáról beszélni. Az isteni élettérben a szeretet nem a rokonszenv és ellenszenv keveréke, mint a bukott természetember esetében. Önzőségnek és szentségtelen vágyaknak nincs helye abban a tiszta, ősi élettérben, amelyet Isten bocsátott az emberek rendelkezésére. Mostani tudatunk azonban korlátos. Mindent a külső megjelenése után ítél meg, a dolgok valódi jellegét és hátterét nem ismeri. Kénytelen így ítélni, mivel nem rendelkezik másfajta tudattal.
Jóról beszélünk, miközben a mögötte leselkedő gonoszt nem ismerjük fel. Rosszat emlegetünk, a valódi folyamat pedig elkerüli figyelmünket.

A legtöbben nincsenek tudatában cselekedeteik, tevékenységeik hatásának, azoknak az erőknek, amelyek ezeket kiváltják! Mindenki azt hiszi, hogy ő spontán reagál spontán cselekvésekre. Ha például valaki kérésre vagy kéretlenül véleményt mond, nem úgy van-e legtöbbször, hogy másvalaki a következőképpen reagál: „Igen, lehet, hogy így van, de...” vagy: „Ez nem megy, mert...”
Az iskolai oktatásban és az üzleti életben megtanítják az embernek, hogy így reagáljon, hogy élesen, analitikusan gondolkodjon, s kritikáját ne rejtse véka alá. Valóban nehéz úgy cselekedni, hogy másvalakinek ne kelljen reagálnia vagy védekeznie. Mindenekelőtt amikor az ént kell megerősíteni, vagy a csoportént kell felértékelni, akkor állnak mindig útban mások, akiket cselekvésükre való viszontcselekvésben le kell küzdeni. Egyáltalán függetlenek-e a reakciók valamikor is az éntől? Szabadon határozza-e meg az ember a cselekedeteit? Nem avatkozik-e mindig bele az énje? Ama törvény szerint, melynek értelmében mindent az ellentétére változtatnak, végül az a dolog is negatívvá változik, amit a legjobb szándékkal kezdtek el.

A tudat korlátozottsága gnosztikus szempontból sem védelem, hanem akadály. E korlát megakadályozza, hogy megismerjük valódi lényünket, s hogy megtanuljuk belátni: a világ egyetlen jelensége sem tart örökké, és a halandó világban nincs tökéletesség. Ugyanez a korlátozottság okozza továbbá, hogy a teremtést egy szemellenzős, többnyire rózsaszín szemüvegen át látjuk. Ha nap mint nap tudattalan eszközöknek látnánk egymást egy irányvesztett mikrokozmoszban, olyan eszközöknek, amelyek anélkül cselekszenek, hogy tisztában lennének cselekedeteik okaival és következményeivel, akkor bizonyára sokkal inkább tartózkodnánk a tanácsadástól és ítélkezéstől. Tudatunk megtanulta, hogy a halál az élet vége. Aztán a „mennyország” vagy a „pokol” következik, és ezzel sokak számára el is van intézve a dolog.

A korlátolt belátást tehát a korlátozott tudat okozza. Ez a tudat egyrészt azon világ korlátozottsága miatt jött létre, amelyben élünk, másrészt az igazi istenismeretnek, a Gnózisnak vagy Isten bölcsességének hiánya révén.
A földi tudat számára a földi jelenségek a valóságosak. Az isteni által inspirált tudat számára viszont a földi élet a valószerűtlen. A szeretet gyűlöletté válik, a gyűlölet szeretetté, a béke háborúvá és a háború békévé, mivel a korlátolt földi tudat az eredeti bölcsesség alapvető hiánya miatt vergődik a két pólus között.

Pentagram 1998/4

A teljes cikk megtekinthető itt

 

Megjelent: 2012. január 19.

Új hozzászólás | Vissza a cikkhez | Moderálási alapelvek